Pécsek Imre - Papírra vetett impressziók

Nézem a tévében a szíveket. Kiállítás fröccsöntött darabjai, zömében tucattermékek. Persze van gyönyörű mézeskalács, marcipán, fából faragott is. Furcsa, hogy megmaradt a szerelem jelképeként a kerekded testrész: a krokodil szíve. S benne a nyíl Ámor íjából. Valahogy így van a Valentin-nappal is: belopta magát szívünkbe ez az angolszász hagyomány.

Gelasius pápa 496-ban tetette be a naptárba Szent Valentin napját. Az ifjú keresztény vallása miatt a császár börtönébe került. A börtönőr lányát látóvá tette, de végzetétől ez sem mentette meg. A halálba menő fiú levelet küldött a leányzónak, utolsó sorában ez állt: A Te Valentinod.

Próbálták magyarázni százképpen a szerelmet: illatok harmóniája, csillagok állása, hasonló gének… Nem sikerült megfejteni. "Ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart, úgy határozott terv szerint élhetünk." - írja Rejtő Jenő. Mennyire igaza van! Mégis, kevesebbek lennénk nélküle.

Ezt a bohókás, szórakozott állapotot ünnepeljük. Azt, hogy nem tudunk másról és nem is érdekel bennünket. Két ember közti kapcsolatot, ami gépekkel nem modellezhető és minden pillanatban más. Mondják, normálisak vagyunk? Azt hiszem, szerencsére, nem.

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe. Február 14-e az ajándékozás, az együttlét napja. A tankönyv fölött összehajoló lányé és fiúé, a hintaszékben olvasgató nagypapáé és a kötögető nagymamáé. A "nemnormális" állapoté.